Visszhangos erdő mellett, virágtól tarka rétenmagányos tölgyfa áll, terebélyes, öreg, kuvik gubbaszt az ágon, árnyas, hűs sűrűjében;tücsökzenétől rét, madárdaltól az erdő zeng.  Távolabb csöppnyi tó áll, szomorúfűz övezte,nádasban béka-kórus, vizében halak,kövön sikló sütkérez, rekkenő nap felette,parti fűben bogárka és egy gyík szalad.  Messzebb egy város széle, családi házak, kertek,zöld lombú fák, hangos-víg háziállatok,dolgos felnőtt szülők, sok pajkos, kíváncsi gyermek,csapatostól ricsajgó, huncut fajzatok.  Autó suhan az utcán, gyalogos lépte koppan,kutyák csaholnak túl, a kerítés mögött,tornácon macska szunnyad, álmos pók a sarokban,kamrában kisegér motoz zacskók között.  *  Réti virágok szirmán méhek gyűjtik a hímport,szétrebben mind a zajra, béka ugrik ott,sikló kúszik a fűben, tündöklő, ékes színfolt,béka brekkent a tölgynél, keltve kuvikot.  Bagoly álmosan felnéz, nyakát forgatja mélán,hátát kihúzza, hunyorgó szeme kutat,újabb „brekeke”, s pillantása megáll a békán,ki reszketve, de szól neki a fa alatt:  -  Bagoly, te bölcs, bravúros szókovács,bronz-tollú remete, szavamra, óh, figyelj!Panasszal járulok eléd, ne bánts!Naponta ér gyerekektől csúf gáncs,gyötör, kerget a had, veszélyes így a hely,mi otthonom. Elcsigázó e tánc.Kuvik, segíts, tanácsod kincs!  -         Meggondolom, megfontolom, most menj, lazíts! –  Így szólt a bagoly lassan, s szemét lehunyta újra,álomba mélyed ő, nincs gondja a búra.          -  Szólítalak, nagy szellem, sziporkázó, szabad!     Szánj rám időt, szükségem most szavad!     Szilaj gyermekhad rémít, szünetlen bántanak.     Szerény szívem szorong, tanácsodat, óh, add!  -         Meggondolom, megfontolom, most menj és hagyj!  -  Szól rá a bagoly morcan, szemét ólomsúly húzza,zavarja őt, hogy folyton valaki nyúzza.  -         Citerázom előtted, cingár testem remeg,örök cidri az éltem, cibál macska, s a gyerek,ki fél, vagy bánt, s egérfogóval ijesztget.Mit tegyek, mondd, bagoly? Segíts meg!  -         Meggondolom, megfontolom, most menj! Eredj!  Sok ez ma a bagolynak, lázongva fészkelődik,nyugalmát mért zavarják, miért zaklatják itt?Álom száll nyűtt szemére, de ez sem tarthat hosszan,kutya száguld a réten, fánál zajosat szusszan.  -         Vagány, vandál gyerekek vadóc tettei bántnak,vadítanak, s ha morgom, kövekkel megdobálnak.Vaktában vágtatok, vallom, hogy tűrhetetlen így!Valamelyik meg retteg tőlem, mondd, mért van így?Mondj bölcset, óh, bagoly, valót!  -         Meggondolom, megfontolom. Tűnj, hagyd a szót!!!  -  Szól a kuvik és tollait borzolva elmereng:Mi légyen hát velük? Agyában hőn kutat.Tervet eszel ki lassan, elméje bőszen kereng,lelve a sok panaszra megoldást, s utat.  Galamb röpül a fa fölött, kuvik utána szól:-         Jer ide, béke-hordozó, megkérlek téged én,küldd a szajkót, beszédem van vele, de tudja jól,félelem s harag nélkül járulhat elém.  Galamb indul vidáman, szajkót keresve szállong,erdőszegélyhez ér, búgva szólítja őt,szajkó, hallva a kérést, felháborultan lázong,galamb halkan csitítja a kis veszekedőt.  Lehiggadt kedéllyel búcsúzik a galambtól,röppen a vén tölgyhöz, félelme újra kél.Kuvik szól: - Elég legyen közöttünk a haragból!Segíts nekem, sok állat tanácsot remél.  -         Véres vadász, ragadozó, hogy’ higgyek én neked?!Csőröd kemény, karmod hegyes és ravasz a szemed.Sikolt bennem a félelem, tagjaim reszketők,ha rád nézek és feldereng, a benned nőtt erők  sok társam vesztét okozták kegyetlen harcokon,emlékük lidércnyomás, rettegés ül arcomon.Mit tegyek én, te kőkemény, s te, bölcsesség ura?Segítsek? Én?! Neked, ki nagy?! A helyzet rém fura!  - Küldjed ide az állatok borzongó százait,kik sérelmesnek érzik a gyerekek csínjait,vagy undort, iszonyt váltanak ki bennük oktalan!Jöjjenek el és hallgassák e dolgokról szavam!  Holnap gyűljenek mind ide, ha jő az alkonyat!Ha kérték, hát hallják meg ők fontos tanácsomat!Röpülj, szajkó, és vidd a hírt, hogy nem reménytelena helyzetük és életük. Menj, hirdesd, édesem!  -  Szól a bölcs, s a szajkó száll, viszi üzenetét,dicséri őt, a bölcselőt, a tudós remetét.Csengő szaván az állatok kíváncsisága ottnövekedik, úgy figyelik, s várják a holnapot.  *  A rét felett bealkonyult, a nap pihenni tér,lármázó állatsereg tolong a tölgy körül,kuvik figyel, még vár kicsit. Borzolva fúj a szél.Dühös hangok, vad hajcihő hallszik gyűltek közül:  Kígyó szisszen kutyára fel, egér cincogva fúr,macska fúj, majd ugrásra kész, egérre vágyva ő,darázs s a méh ellenszenve hangos dongásba fúl,béka brekegve pattog… De eljött már az idő.  Kuvik felröppen, szertenéz. A hold mosolygva süt,már csend honol s várakozás mágnese mindenütt.Bagoly leül a fára fenn, torkát köszörüli,hunyorgó szeme villanó, s zendülnek szavai:  -         Tegnap követet küldtetek, panasszal jöttek ők,       bántás, s gyalázat híreit hozták, s kérésetek.      Gyermekek állnak vád alatt, a pajkos csínytevők,s vannak félősek is, őket sem értitek.  Eljöttetek, halljátok hát, mit tenni érdemes,Mi az, mi bűnre készteti a kis vadócokat?Mi tettük indítéka és mi benne érdekes?S mitől rémül meg sok kicsiny? Lássuk az okokat!  Míg csöpp a lény, tudatlan még, mindent kutat, figyel,megfogja ő, mi szembe jő, legyen akármi az.Kíváncsi rá, mi van belül, így mindent „szétszerel”,s nem tudja még, hogy fáj neki. Innen a sok panasz.Sok-sok idő, mi kell neki, hogy mind megtudja ő,ha állatot bánt, szenvedés, mit ténykedése kelt,tapasztalatra éhesen, hőn kísérletező,s boldog, ha még számára új tudásanyagra lelt.  S van olyan ártatlan-buta, ki sután durva volt,s ti bántottátok őt, védvén életetek,fájdalmának emléke így téves hitet koholt,terjesztve rólatok: csúfak s veszélyesek.  Hallgassátok tanácsomat, mi ebből a kiút?:Éljetek tovább ugyanúgy, s ha láttok egy fiút, ne féljetek, de térjetek útjából messze ki, és küldjetek szeretetet! Ő majd megérezi,  hisz közel áll hozzátok ő, él benne még a jó,átszellemül, letérdepel, a szíve tiszta hó.Magához öleli vígan a dús természetet,s nem bántja már, sőt, óvja is értékes éltetek.  Most menjetek, létezzetek felhőtlenül tovább,élvezzetek mindent, mi van, kiaknázva a mát!Az élet számtalan csoda, nincs ok, hogy féljetek!Szeressétek egymást is!… Most Isten véletek!  Az állatok e szókra még merengőn állanak,majd némán széjjelszédeleg e színes kis csapat.Reménycsillám kíséri el a lényeket haza,álmukban is fülükben zeng a Nagy Bölcs szózata.