Mindannyian keressük, hogy kik vagyunk. Ahogy eszmél bennünk az értelem, azonnal a keresésére indulunk annak a lénynek, akit magunkba hordozunk. Vizsgáljuk, hogy milyen, alakítgatjuk, próbálgatjuk a szárnyait és igyekszünk a legtökéletesebbet kihozni belőle. Gyakran fogalmunk sincs, milyen lehet, csak figyelünk és ízlelgetve a próbálkozás gyümölcsét egy idealizált kép mentén megkíséreljük az arcunkra formálni.  Sokan elhullnak az út során, ami önmagukhoz vezet. Van, aki feladja, nem keres, beéri azzal a szerény eredménnyel, amivel a születés ajándékozta meg. A fásult közöny és a letargikus reménytelenség megfosztja a lehetőségtől, hogy a saját szemébe nézhessen. Az úton sokan áldozatául esnek az önmegvalósítás eszközeinek. Kit az alkohol, drog, vagy a munka, esetleg a kedvtelése emészt fel. Minden út, ami magadhoz vezet jó, legyen az akár önpusztító is. A titok az benne, hogy eszköznek kell felfogni ezeket és nem célnak. Amíg az ember használja az eszközöket a célja elérésének érdekében, uralkodik rajtuk, kordában tartja őket és a megvalósítás könnyebb lesz általuk. Akiket legyőznek a szenvedélyei, elvesznek és a tükörbe nézve csak a ködös lehetetlennel fognak találkozni érezve, hogy örökre elvesztettek valamit. Nincs visszatérés és nincs bocsánat, az újrakezdés csak illúzió. A szűkre szabott időből való elvesztegetés nem térül meg és senki nem teheti jóvá. Mindig lehet újra próbálkozni, de ami elveszett, az végleg eltűnik előlünk. Folyamatosan, az egész ént kell vizsgálni, mert egyes szakaszok átlépése után talán már alkalmasak leszünk arra, amit előtte lehetetlennek tartottunk. Körkörösen változik minden bennünk és a megszerzett tapasztalat és tudás összességében több, mint a részek összege. Nem lehet és nem kell pontosan tudni, hol a határ, mikor következik bennünk be az a bizonyos változás. Semmi nem segít, csak a nyitott, mindennel harmonizáló gondolkodás. Akinek van mersze formabontóan gondolkodni önmagáról és eleve nem zár ki lehetőségeket, az előtt meg fog nyílni az út.Azok, akik ezen végig menve végre önmagukra lelnek, sajnálni fogják itt hagyni ezt a létet. Minden nagyszerűsége, szépsége, bája marasztal, fájdalmas lemondani róla, még ha muszáj is. Ezért is ilyen hosszú az út önmagunkhoz, hogy kellő bölcsességet, tapasztalatot szerezve könnyebb legyen elvesztenünk végül egy világot. A megmérettetés pedig az utolsó napon jön el, mert javítani ezután már semmin nem lehet.Az Úr, mikor szólít, nem fogja számon kérni rajtunk, hogy minden utunkat végig jártunk-e, de azt elvárja, hogy mindannyinkat úton találjon.