A karácsony  békéje és a fény ünnepe ma este…

A keresztény Karácsony talán a béke ünnepe is, és az embernek pedig törekedniük kellene a belső csendre, arra, hogy képesek legyen a lelküket megnyugtatni, és a gondolataikat lecsendesíteniük, ugyanis a belső csendjük az, amiből a belső békéjük is meg tud majd
születni. Ha ez megszületik az emberekben, akkor képesek lesznek több figyelmet szánni embertársaikra. A belső békéjük ad olyan képességet az embernek, hogy elégedettek legyen azzal, amijük most van.

A karácsony valójában nagyon régi ünnep. A téli napforduló fontos esemény, és már a kereszténység megjelenése előtt is megünnepelték az ősi vallásokban. A téi napforduló a fény újjászületésének, a nap felébredésének az ünnepe. A kereszténység ezt nagyon ügyesen feltöltötte tartalommal, új megközelítéssel, a karácsony napjára helyezték Jézus születésnapját. A kereszténységen belül ugyanis Jézus fénygyermeknek tekinthető. Ő hozza el a fényt az emberiség számára, mint a Nap a Föld számára. Ez a születés ünnepe is, a belső fény megszületésének és annak az ünnepe, hogy a belső sötétség helyét átveheti a belső fény. Ami a természetben évről évre karácsony idején valósul meg, a kereszténységben, azt kéne az embereknek lemásolnia, megvalósítania saját belső világukban is.
Ha csupán önmagunknak keressük a boldogságot, sohasem találjuk meg. Az igazi boldogság az önzetlen szeretet gyümölcse. Ha szeretünk valakit, akkor a másik igazi javát akarjuk. Az ilyen szeretetnek a bölcsességre kell épülnie. Aki vakon szeret, az önzőn teszi, mert nem arra figyel, hogy valójában mire van szüksége a másiknak, hanem csak a szeretet érzését ápolgatja magában. A bölcsességet nélkülöző szeretet nem tesz jót a másiknak, de a szerető embernek sem. A bölcsesség és a szeretet a szellem két szárnya, amelyekkel visszaemelkedhetünk az ideális állapotba, ahonnan egykor kiszakadt. Az egyéni szellem kiszakadt a világszelleméből, és vissza kell térnie hozzá, de ehhez szárnyakra van szüksége, és e két szárny a szeretet és a bölcsesség. Az igazi szeretet nem gyenge, s nem vak. Lényege szerint bölcs, igazságos és áradó. Szeretetünk csak akkor valódi, ha az összes többi erényt egyesíteni tudja magában. A szeretet bátorságot is igényel, segítségével vagyunk képesek a másik felé álarcok nélkül megnyílni. Őszinteségünkkel sokszor visszaélhetnek, ha szeretettel megnyílok a másik felé, bánthat és kihasználhat.
Hiszen a sebezhetőség a szeretet ára. Ezt kell bátran vállalni a szeretet fejében. A szeretetteljes tettek olyanok, amelyeknek nincs visszahatása. A szeretetteljes tetteinkből az ember lényegesen nem profitál, elsősorban a világ húz hasznot belőle. Az ember ezt ösztönösen érzi, ezért nem szívesen hajt végre önzetlen, szeretetteljes tetteket. A problémás emberi kapcsolatok nagy titka, talán ha valaki gonoszkodik velünk, valójában a szeretetünkért könyörög. Azt szeretné, hogy szeressük, de rosszul kér. Ne arra figyeljünk, hogy rosszul kér, hanem arra, hogy valójában mit kér az az illető, szeretetet. Mózes vagy I-sten, vagy Jézusnak kegyelme nélkül nem tudunk tökéletesen szeretni, hiszen Mózes vagy I-sten vagy a szeretet.
Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Mózes vagy a katolikus hitt szerint, Ige testté lett, megszületett világunkban a szeretet, hogy általa mi is újjászülethessünk.

Karácsony hídjai

Csendbe csengő, halkan tovahangzó
és dagad a mélyből új harangszó,
hozzon néked örömet és békét.
Conrad Ferdinand Meyer

Egy kis történet…
A két magocska otthonosan kucorgott az Isten tenyerén, miközben hallgatták az intelmet. Nagy dolgot bíztam rátok De ne féljetek, mindvégig gondoskodom rólatok.
A szél olyan finoman vette át, olyan lágyan pörgette őket a földre, hogy szinte észre sem vették, már le is értek. A föld azonnal takargatni kezdte új gyermekeit. Puha, meleg, nedves sötétséggel altatta mindkettőjüket.
Tavasszal aztán megkezdődött a növekedés. A két magocska szára a föld fölé érve megismerte a napot. Gyorsan két-két levélkét hajtottak, hogy azzal is többet láthassanak tündöklő ragyogásából. Majd újabb két levélkét kellett hajtani, hogy a gyönyörűség elviselhető legyen. Az újabb levélkék még többet láttak éreztek. Ezzel telt el a nyár, a két magocskából két fiatal fácska lett. Elég távol voltak egymástól ahhoz, hogy gyökerükkel táplálkozhassanak. De elég közel ahhoz, hogy közös titkukat megvitassák, vajon mi is az a nagydolog, amit rájuk bízott, Mózes és I-sten. Így jött el az ősz. Kicsi lombkoronájukat lehullatva téli nyugovóra tértek. Aztán tavasz lett, izzó nyár, és megint ősz és tél. A fák terebélyesedtek, erősek lettek. Mégis különböztek egymástól. Egyikük a titok első felét akarta csak hallani, és mindig arról gondolkodott. Nagy dolgot bíztam rátok. De ne féljetek, mindvégig gondoskodom rólatok, mondta Mózes és az I-sten Egyikük minden jelben a küldetést látta megerősítve, másikuk a Gondviselést. A nap egyformán sütött rájuk, az eső egyenlőn elosztva táplálta őket. Egyik tavasszal egy madárpár odút fúrt magának a gyönyörű, sudár fatörzsön, az ágak között. A fa mosolygott, társa azonban haragra lobbant. Mi lesz a küldetésünkkel kérdezte. Hogy nézel így ki, mire vagy még jó. Kinek kellesz. De a Mosolygós Fa messzire nézett, épp csak a levelei suttogták, Aki gondot visel ránk, az tanított arra, hogy viseljem gondját én is annak, akik hozzám fordulóknak.
Ezen az őszön jött egy ember. Nézegette a két fát. Egyformán gyönyörűek voltak. Ám az egyiken kicsi madárodú látszott. Mintha csak erre a jelre várt volna. Ledobta kabátját, és kivágta a Mosolygós Fát. Jászolt faragott belőle az istállóba. És nemsokára megszületett a katolikus hitt szülötte. Az, akit az egész világon senki sem akart befogadni. Ezért a Mosolygós Fa szépen faragott jászol ölébe fektették. A másik fa egyes egyedül maradt. Egész télen át siratta mosolygós társát, de tavaszra meggyőzte magát, küldetés rám vár, eszerint kell élnem. Elzavart minden madarat és senkivel sem állt szóba. A Magányos Fa hatalmas lett és kemény. Így telt el harminchárom év. Akkor emberek jöttek, hogy ezt a sudár törzsű fát kivágják. A Magányos Fa engedelmesen lehunyta szemét. A küldetésre gondolt. Most. És eldőlt. Keresztfát faragtak belőle. Hamarosan felállították, hogy felfeszítsék rá Azt, akit az ő mosolygós társa jászolként befogadott. A Magányos Fa világ fölé emelt jele lett a Győzelemnek. Aki ránéz, meggyógyul. Lábánál ott áll egy jászol, hogy mosolyogni tanítsa az embereket. (forrás: Reménység Zuglói Evangélikus Egyházközség lapja)

Karácsony

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni ...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra...
Ady Endre (részlet)

Most aztán megértette, hogy miért volt ma éjszaka minden olyan vidám és hogy miért nem akart rosszat tenni senki sem. De nemcsak a pásztor körül voltak angyalok, hanem angyalokat látott, ahová csak tekintett. Ott ültek bent a barlangban, ott ültek kint a hegyen és ott lebegtek fent az égben. Csapatostól jöttek és mentek, de mindannyiszor megálltak és megnézték egy pillanatra a kisdedet.
Oly nagy öröm, vigasság, ének és zene volt a sötét éjszakában, aminőt ő eddig soha sem látott. Úgy megörült, hogy felnyíltak szemei, térdre borult és úgy adott hálát, az I-st ennek. Midőn idáig jutott el nagyanya, felsóhajtott és így szólt. És amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben, csak észre kell vennünk őket. Majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám. Emlékezz erre vissza, mert ez igaz, mint ahogy én, látlak téged és te látsz engem. És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meg látja a katolikusok által hit Úr dicsőségét….