A komáromi Édes és Szénássy család kezdeményezésére és adományaként emléktáblát avattak Madaron a falu szülöttének, a papköltő Édes Gergelynek az emlékére. A református templom falán elhelyezett tábla előtt fellépett a gyülekezet kórusa, majd ünnepi beszédet mondott Nagy Lajos esperes, aki többek között elmondta, hogy a Komáromi járás érdekes, ugyanakkor az utókor által méltatlanul elfeledett alkotó szellemek egyike volt.

Egy kisbirtokos család hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot 1763. január 24-én. Kétéves volt, amikor édesanyja, Kun Anna meghalt. 1776-ban a sárospataki kollégium, majd háromévi pataki tartózkodás után a debreceni kollégium diákja lett. Költő szeretett volna lenni, de álmai nem váltak valóra, ezért visszautazott Sárospatakra. Szűkös anyagi helyzetére való tekintettel rövidesen újra otthagyta Patakot és Sátoraljaújhelyre ment, hogy a vármegyénél másolással keresse meg kenyerét. Addigi tanulmányait édesapja támogatta, ő azonban 1787-ben elhunyt. Gergely hazatért, s Hetény községben lett rektor, majd 1788-ban Martosra került, ahol elfogadta a jegyzőséggel és segédmérnökléssel egybekötött rektori állást. 1790-ben aztán tanulmányai befejezése céljából visszatért Sárospatakra, de a fegyelmet mindössze fél esztendeig bírta, s még ebben az évben elfogadta a mezőszántói rektori állást. Itt írta meg élete első munkáját, a Természet könyve, avagy a természetből kimerített becses halhatatlanság c. lélektani elmélkedéseket tartalmazó tankölteményét, amelyben a korszerű természettudományt népszerűsítette. 1793-ban elfogadta Nagykanizsa község lelkészi állását, majd 1797 elején hazautazott Madarra, és lemondott csekély atyai örökségéről. Ezt követően bejárta a Dunántúl nagy részét, s a Balatonfelvidéket. Csóron feleségül vette Szászi Katalint, s házasságukból hét gyermek született. 1846-ban aztán nyugalomba vonult, s idős napjaira Albert fiához, Tiszatarjánba húzódott vissza kipihenni mozgalmas életét.

Édes Gergely a „míveskedők”-nek nevezett költői irányzat tagjai közé tartozott. Ennek alapítója, Gyöngyössy János tordai református lelkész volt, aki a magyar nyelv megújhodásának idején felfedezett egy nálunk még szokatlan verselési formát, a leoninust. Ez a forma eredetileg olyan disztichon volt, amelyben a hexameter közepe rímelt a sor végével, majd a pentameter közepe a maga sorának a végével. Ez a rímesen pattogó időmérték játékosan zenei hatást adott a versnek. Gyöngyössy János ontotta magából a leoninusokat. Az ő követője lett Édes Gergely. Munkásságát a komoly és a könnyed hangvétel egyaránt jellemezte. Ezen kívül nevezetesek voltak a magánhangzóra épülő hexameterei, amelyek ugyanakkor nagyban segítették irodalmi nyelvünk hajlékonyabbá tételét. Legismertebb alkotása a görög szabadságharc idején született hexametere, az Öt görög öt törököt dögölyöz örökös gyönyörök között. Az említetteken kívül írt még ódákat, epigrammákat, elégiákat, mulattatásra szánt verseket, valamint „eredeti oktató meséket”. Nem utolsósorban dalokat, mint pl. a Petri gulyás, melyről sokáig azt hitték, hogy népdal. Fő művének A halhatatlanság múzsája c. alkotása tekinthető, mellyel a magyar „Isteni Commediát” kívánta megteremteni. A nagy lélegzetű filozofikus költemény egy álom leírása, amelyben a földi halandó végigvezettetik a föld, a pokol és a menny világán. A költő ugyanekkor sokat fordított, műfordításai közül Anakreón, Theokrisztosz és Horatius verseinek átültetései értékesek.
Halálos ágyán, értelmi tudatának utolsó napján, ekként szólt fiához: „A magyar nyelv halhatatlan és országokra kiterjedő lesz. Azzá teendi szűz ereje, mert más nemzetek nyelvével nem korcsosulhat össze. Szikla ez, melyen az európai nyelvek hullámai szétloccsannak. Mert tartós és állandó csak az a nyelv lehet, a mi úgy ír mint beszél s azokat a betűket mondja, melyeket ír.”

Miriák Ferenc