Bakfitty Matyi, a koldusok királya lett.

Nem tudom emlékeztek e arra,hogy egyszer meséltem Bakfitty Matyiról, a király udvari bolondjáról,ha valaki aki olvasta, az tudja azt is milyen nagy becsben állt a király előtt, és miért is. Aki meg nem olvasta, az meg most elolvashatja azt a másik mesémet is, na de nem kötelező. Hiszen én nagyon megengedő vagyok, azt hiszem egy bizonyos határig. Ne feledjétek, Barátaim és olvasóim, azt a bizonyos versikét.

Előttetek van egy nagy mező.
Rajta áll Nem kötelező.

Különben meg, ha feledni akarjátok, felőlem ezt is megtehetitek. Bakfitty Matyi éppen a királyt kísérte a várudvaron a palota kapujához, amikor, az egyik meztelenkedő szoboralaknál, koldussal találkoztak. Matyi kissé lenéző pillantást vetett a koldusra, és annak földön heverő kalapjára, majd így szólt. Látod, felséges király komám, ez a koldus nem ért a koldulás mesterségéhez. Ha értene, akkor a mai nap legalább háromszor annyi vörösréz pénzecske vigyorogna a kalapjában, mint most. A király némi éllel meg jegyezte.
No, nem olyan könnyű dolog az a koldulás. Talán te sem szereztél volna többet. Ha olyan nagy legény vagy, mutasd, meg mit tudsz, azután legénykedj komám. Matyi sértődötten így válaszolt. Én akár a koldusok királyának is elmehetnék, felséges király komám. Nem hiszed. Holnap én is odaállok e koldus mellé, majd megláthatod a sikerem. Mindössze annyit kérek tőled, hogy egyszer kétszer te is gyere le, a kalapomban összegyűlt pénzt nézd meg. Egy kis bíztatás nem árt néha az embernek. A király nem hitte Matyi sikerében, de azért ezt az utóbbit megígérte. No, Matyi igen jól festett azzal a hatalmas álszakállal, cifrán pöndörödő álbajusszal, abban a kopott, mégis méltóságot árasztó katonai öltözetben. A szobornál kolduló embert felfogadta szolgájának. Ott hevert a hatalmas kalap, előtte táblán, nagy betűkkel, ez állt rajta. Itt a koldusok királya. A kegyes adományokat kéretik a mellettem levő szolgám kalapjába tenni. Matyi apósa, a királyi főszakács, reggel, a hosszú ebédlőasztalnál, rövid, de annál hatásosabb beszédet tartott a terítékekhez az ebédhez leült palotaőröknek. Aztán ezt mondta. Vitézlő urak, főttek és sültek dicső legyőzői. A szűkmarkúság szűkmarkúságot szülhet, mindenben. Még az elétek tett ételekben is, napról napra. Erre gondoljatok, amikor ma egy méltóságteljes koldust láttok a palota egyik szobránál. Okos ember gondolkodik, mielőtt szűkmarkúskodik, mert az később többe kerülhet neki a terített asztalnál, mint a bölcs bőkezűsége. A palotaőrök egy része mindjárt megértette ezeket a szavakat, a kevésbé eszeseknek pedig társaik elmagyarázták. Ugráltak is később a palotaőrök pénzdarabjai a koldusok királyának kalapjába, még időnként ezüstpénzek is, nemcsak a rézből, meg bronzból készültek. A konyhalányok főnöke, Rózsika egyébként a főszakács leánya és Bakfitty Matyi hűséges felesége szintén tett egy két célzást arra a babonára miszerint az a leány, aki semmit sem ad a koldusnak, kilenc évig nem megy férjhez. A konyhalányok még fiatalok voltak ugyan, de nem annyira, hogy kilenc évig várjanak a fejük bekötésére, így ez az állítólagos babona is hozott valamit a koldusok királyának kalapjába. Ebéd előtt a király még nem volt éhes, mert igen bőségesen megreggeliztette a főszakács meg kíváncsi volt, viszont igen, mert furdalta az oldalát miként boldogul Matyi a koldulással. No, ámulhatott ám nagyot. Matyi kalapja már félig tele volt pénzzel. A király elismerően kivett egy aranyat az erszényéből, mosolygott, és beledobta a kalapba. Matyinál csak az apósa, vagyis a főszakács, és annak leánya, vagyis Matyi felesége tudta kit rejt a kolduskirályos álöltözet, ám a királyt mindenki felismerte. Az udvaroncok közül többen úgy vélték a király kifigyeli, hogy ki az, aki túlságosan fösvény, és az kiesik a kegyeiből, hiszen példamutatásul maga a felséges úr is dobott egy aranyat a koldus kalapjába. Az udvaroncok felsorakoztak a koldusok királyának kalapja előtt, és mindegyikük adakozott. Matyi megjutalmazta az őt szolgaként segítő koldust, azután felvitte a tele kalap pénzt a palotába, megmutatta a királynak. Felséges király komám, engedelmeddel, ezt a pénzt a templomnak adom, a szegények megsegítésére. A király ezen nagyot nevetett. Hát, bizony, alábecsültelek. Ám most jóváteszem kishitűségemet.
Csengetett, mire bejött a trónterembe az udvari színtársulat igazgatója. A király így szólt hozzá. Igazgató Úr, az óhajom, hogy nyári színházi darabjukban, a Honunknak dicső seregé-benn a hazafias koldus szerepét a színészi képességeit oly kiválóan megmutató Bakfitty Matyi kapja meg. A színház igazgatója alázatos mondta Igenis, felség válaszolt. A király magukra hagyta őket. Az igazgató megkérdezte Matyit, mennyit kér naponta a szerep eljátszásáért.
Én csupán hat aranyat előadásonként szerénykedett Matyi. Hat aranyat, azért a kis szerepért hördült fel a színházigazgató. Hiszen csak néhány szavas szerep. A főszerepet eljátszó Barlanghalai Dániel csak két aranyat kap, ráadásul az ő szövege a leghosszabb a darabban, harmincnyolc írott oldalnyi. Márpedig én nem leszek olcsójános nevetett Matyi. Ha az igazgató úr semmibe akarja venni a király óhaját, hát tegye. Ezt az igazgató, persze, nem merte megtenni. Matyi minden előadás után megkapta a hat aranyat. Ne gondoljátok, hogy a színtársulat igazgatója emiatt szegényebb lett. Távolról sem, mert a király eljött személyesen megtekinteni Matyit a Honunknak dicső serege című színdarabban. Ha pedig ő ott volt, hízelgő udvaroncai, konclesői, mint maradhattak volna távol, még ha egy-egy jegy számukra, az első sorokban három-négy aranyba is került. A király gratulált a színészeknek. Matyit később a palotában külön is megdicsérte játékáért, de azért tréfálkozón hozzátette.
Légy óvatos, Matyi, nehogy egyszer tényleg koldusbotra juss, mert rájössz nem kellemes az még kolduskirályként sem. Matyi egyből visszavágott. Te is vigyázz, király komám, nehogy egyszer alattvalóid mind koldusbotra jussanak, mert akkor te is a koldusok királya leszel, és rájössz arra királyként sem lesz az kellemes. Törődj többet az alattvalóiddal, kevesebbet az alávalóiddal. No ha más tett volna ilyen megjegyzést a királynak, az bizony alaposan megjárta volna, de Matyitól, kedves udvari bolondjától még ezt is elviselte a felséges úr.