Gedeon koldusbotra került.

Volt egyszer egy Suránydőfalvai Gedeon írnok volt a városban, szállásadónője Gedeon úrnak hívta, mivel a legény mindig pontosan fizette a lakbért. Egy szörnyű napon azonban kiderült,hogy az irodát eladták. Annak, aki megvette, nem tetszett neki, barátságos, nyugodt, nyílt tekintetű legény, akinek igen szép volt az írása, talán azért, mert ő maga kis nyiszlett, sunyi nézésű, és szeszélyeskedően hirtelen haragú volt. Gedeon szorgalmát, meg szép írását még megbocsátotta volna, ha a legény alázatoskodik egy kicsit, de a többit nem. Így Gedeon elveszítette az állását, másikat pedig nem sikerült szereznie. Mondta is tréfásan a koldusnak, Kapórniczki Tódornak, akivel az irodába mentében találkozni szokott és pár percig beszélgetett is vele. Hej, te komám kapólickás, kapónickás, én is koldusbotra jutottam ám. Nem tanítanál meg engem a kéregetésre. Tréfának szánta, de Tódor komolyra vette a dolgot.
Megtanítlak én. Először is szerez be te is egy botot, méghozzá olyan nagyot, mint az enyém. Az megvédhet a rád uszított kutyáktól, meg azoktól a gazemberektől, akik nem adni akarnak neked, hanem tőled elvenni. Másodszor ruhád legyen tiszta, mert a piszkos, bűzös ruha több embert visszariaszt, mint amennyinél szánalmat kelt, ám legyen gondosan foltozott, hogy lássák, te igyekszel kijavítani a ruhán keletkezett hiányosságokat. Harmadszor tanulmányozd az utcai embereket. Kitől mi várhatsz. Az olyan emberek, akik ha hölgy kíséretükkel vannak, olykor fizetnek, azaz alamizsnát adnak, mint ha rendes emberek lennének, hogy a leány láthassa, jó szívük van, még ha a pokolba is kívánnak téged magukban. Negyedszer pedig próbálj meg szerezni különc adományadókat, akiknek nem vagy kolonc, hanem amolyan segítség. No és neked vannak ilyen adományozóid kérdezte meglepetten Gedeon Tódort.
Szerencsére igen vannak válaszolt Tódor. Ám őket nem adhatom neked, mert nekem is szükségem van rájuk. Van közöttük egy rendes ember, úr, aki gazdag, dicsőségre áhítozóan regényeket is ír, szórakozásból. Azokat a történeteket írja meg, amelyeket én viszek neki a városból, árokparton hallottakból, utcai fülelésekből, meg idős asszonyok pletykáiból, valamint saját fejem kitalációiból. Persze, a könyveiben elfelejt engem is megemlíteni, de viszont ezt meg azt odaadni cserébe többnyire nem felejti el. A másik, akitől időnként kapok valamit, az Sárgamárgás Sára, az uzsorásnő. Neki híreket viszek, kit fenyeget szegénység vagy gazdagság, kihez közel vagy távol a dús örökség, ki mit szeretne, nagyon vagy nagyon nem szeretne... Ezeket feljegyzi egy nagy könyvbe. A harmadik ilyen különcöm a legfurább Kismárinkói Katalin, aki szép hölgy, de nagyon hiú. Neki egy hónapban egyszer dicsérő szavakat szoktam bekiabálni az ablakon, szerintem ezek titokban tetszenek neki, de szereti mutogatni a cselédségnek, hogy milyen szigorúan bánik a koldusokkal. Hozzám vág tehát az ablakból ezt meg azt, kiskefét, nagykefét, kölnivizes üveget, megunt divatlapot, meg egyebeket. Van egy ószeres barátom, annak szoktam ezeket eladni... Gedeont lenyűgözte Tódor előadása a koldulás mesterségéről, és, miután tovább szegényedett, végül kipróbált a tanácsokból egyet, s mást. Ám mindössze a nagy, erős bot haszna jött be ezekből, a ráuszított kutyák ellen. A többi nem, sőt, egy ember, azon a címen, hogy bámulta a kíséretében levő hölgyszépséget, még fel is pofozta. Ezt követően Gedeon, miután állás után továbbra is hiába futkosott, elhatározta, hogy éhen hal, így oldja meg a dolgokat. Ám éhenhalás előtt, mivel még volt egy kis pénze tejre, zsemlére, azt gyomrának enyhítésére elköltötte, majd leült egy hídnál és elhatározta, hogy halála előtt azért ír egy halhatatlan költeményt a szép Dunakavicekemucka folyócskáról. Utóbbi kissé túl elbizakodott döntés volt, mivel, hogy a közmondással éljek, annyit értett a versíráshoz, mint hajdú a harangentéshez, ha ugyan nem kevesebbet. No azért voltak a rímelő sorok között ily valóságosan nagyratörők is, mint például ezek.

Dunakavicekemucka, a szívemből futsz ma.
Téged elfoglalni nem tudott a muszka.
A sok tetem benned édes fejjel úszkált.
Városunkban a hölgyeket nem piszkált.
Zászlónk leng edzik, rúdja merevedetik,
s e Híd dicsőségét döngő dobon veretik.
Iskolás gyerekhad, míg felszáll a buszra,
áhítattal néz rád, Dunakavicekemucka.

A vers, ha annak lehet nevezni, no de miért is ne lehetne, ha nem tilt az törvény ilyen megnevezést felkeltette a híd felé tartó úriember figyelmét. Pontosabban először maga az írogatás keltette fel az úriember figyelmét, a vers csak utána, de azután illetlenül felemelte a Gedeon mellé lefektetett, tel írt lapokat, elolvasta, majd pedig akkorákat röhögött, hogy a taxszisz, majd nem autójával együtt, a hídról majdnem belehajtott a Dunakavicekemucka lent heverésző vizébe, márpedig akkor a lába feltétlenül vizes lett volna. Esetleg hátsó fele is, ezt ki tudja. Ám Gedeon versén jót mulató úriember egy Rt-é tulajdonos volt, nagygyára, de a tehetsége sem volt kicsi, mint költőnek. Úgy hívták Bükkesmakkosipataky Elemér. Minden jó költő imádja más szerzők rossz versét, mert annak tükrében jobban látja saját költői nagyságát. Emberi gyengeség ez, de erősen tartja magát a világban, sokkal jobban, mint egyes emberi erényes erősségek. Gyáros Bükkesmakkosipataky Elemér sokáig beszélgetett Suránydőfalvai Gedeon egykori írnokkal, jelenlegi koldusbot tulajdonossal. Ezt követően Gedeonnak követnie kellett a gyárost a rozsadombivillájába, ahol a gyáros kinevezte titkárának. De az előkelő úr tréfásan hozzátette.
Te is Gedeon, én is Gedeon,
de titkárom te leszel mától.
Egyébként Gedeonnak a Dunakavicekemucka folyócskáról, meg annak hídjáról írt verse hamarosan megjelent az egyik lapocskában, később az iskoláskönyvekben is. A tanulók közül, akikkel bemagoltatták, senki sem merte nyíltan nem kedvelni, mert akkortájt szigorúak voltak ám magán tanulós iskolás tanítók. Népünnepélyeken is gyakran szavalták a verset, mert a nép is annyit ért a szépirodalomhoz, mint hajdúk a harangöntéshez, de ezt senki sem veszi észre, így azután senki sem kap észbe, és minden jónak tűnik.
No és annyi igaz, hogy nem mindig foglalták el a Dunakavicekemucka folyó hídját, csak akkor, amikor elfoglalják, de amikor elfoglalják, akkor a hölgyeket is igaz, egyes koros hölgyeket még borosan sem, utóbbiak meg is sértődtek, alaposan. Ennyi igazsággal az okos ember beéri, mert tudja, hogy a legtöbb utótörténeben még ennyi igazság sincsen, igaz, a hiányzó igazság mindig bőven kipótoltatik vaskos hazugságokkal.