Kata elvégezte az iskolát. Most már munka után kell néznie, mert bizony kevés a pénz, anyának még négy kicsit kell kiiskoláztatni. S egyedül, apa nélkül, ez nem könnyű feladat. Ő is iskola mellett minden munkát elvállalt csak, hogy segítsen az otthoniaknak. Jól, könnyen tanult, így nem esett nehezére a munka. Most, mint képzett ápolónő, már rendes állás után szeretne nézni. Az első útja az öregek otthonába vezetett. Szereti az öregeket, tud is velük bánni. Megtanulta az évek folyamán, hiszen munkája ebből állt. A bemutatkozás jól sikerült, rögtön fel is vették dolgozni. Boldogan indult elintézni a felvétellel járó dolgokat. Észre sem vette az elébe forduló kerekes széket. Az ütközés kicsit kemény volt. Ő a földre pottyant, míg a kocsiban ülő férfi oldalra dőlt. Gyorsan felpattant, megpróbálta felemelni a férfit. Ez bizony nem volt könnyű feladat, de sikerült. Persze a férfi is segített. Ekkor vette csak észre milyen fiatal. Karjai erősek, szinte ő maga emelte magát a kocsiba. Kata nagyon zavarban volt. Már az elején ilyen ügyetlenséget követett el. Mit fognak gondolni róla ezek után. Bocsánatot kért a férfitől, de az csak legyintett.
- Nem történt semmi - s tovább gurult, de a távolból megnézte a leányt...
„Milyen fiatal, csinos. Vajon mit akart itt a nyomorult, beteg, magára hagyott emberek között?”
Kata is azon törte a fejét, mit keres ez a fiatal férfi az öregek között?
De sok ideje nem volt a töprengésre, holnap már munkába kell állnia. Sajnos kevés az ápolónő, sok a beteg. Így sietett elintézni mindent. 
Otthon nagyon örültek a sikernek... csak anyja figyelmeztette, ne kapkodjon. Legyen higgadt az öregekkel és türelmes.
Másnap reggel Kata boldogan indult a munkába. Kis öltözőjükbe átvette fehér köpenyét, s már az a Kata volt, aki mindig tudta mit csinál. A munka nem volt ismeretlen számára. Gyakorlati ideje nagy részét otthonokban töltötte. Ment minden mint a karikacsapás. 
Délben az ebédnél villámcsapásként érte a felismerés. Az egyik asztalnál a felborított férfi ült. Zavarba jöttek mind a ketten, de mint ezt kell, kivitte az ebédjét, s folytatta a munkát. 
Így teltek a napok… 
Egyre többet találkoztak. Közben megtudta, a férfi balesetet szenvedett, felesége elvált tőle. Bekerült az otthonba, mivel nincs senki aki ellátná. Láb nélkül pedig nehéz az élet. 
Egy viharos délután mindenki a társalgóban ült. Feri - mert így hívták a férfit - szintén kijött szobájából. Ami nagy ritkaság volt, mert mióta bekerült, csak ritkán ment emberek közé. 
Kata mellé ült, még mindig bántotta a balesetük. Ezt szerette volna újra rendbe tenni, de a férfi belefojtotta a szót.
- Nem történt baj, nincs miről beszélni.
Kata nem ment el. Újra beszélni kezdett a férfihez. Semleges témákról, az itteni életről. 
Így ment ez nap-nap után. Most már Feri kereste Kata társaságát. Elmesélte életét, balesetét s az egész történetét. Kata maga sem vette észre, egyre jobban vonzódott a férfihez. Már alig várta, hogy munkába mehessen. Minden túlórát elvállalt csak, hogy láthassa, beszélhessenek. 
Feri érezte, hogy ez bizony már nem csupán munkahelyi kapcsolat. Ő bizony beleszeretett a leányba. De hogyan mondhatná ezt meg neki, egy nyomorék...? Mit szólna ehhez Kata?
Egyre nehezebben bírta a titkolózást... 
Egy éjszakai műszakban egymás mellett ültek mint mindig. Feri keze megfogta Katáét. A leány döbbenten nézett rá. Ijedten engedte el, azt hitte undorítja a leányt. Kata nem értette miért kapta el a kezét Feri, hiszen már hetek óta erre várt. Ám a férfi elindult a szobája felé, szó nélkül bement, magára zárta az ajtót. 
Kata döbbenten nézett a csukott ajtóra, megfordult és a kezelőbe ment. Sírva vetette magát a fotelba...
- Miért? Hiszen szeretem. - kérdezte önmagát. 
Eltelt az éjszaka, fáradtan ment haza. Feri nem jelentkezett, mint szokott a reggeli búcsúzásra sem.
Másnap már alig várta az estét. Rohant az öltözőből Feri szobája felé. 
Mikor odaért, döbbenten nézte a nyitott ajtót. A szoba üres volt. 
Szaladt a kolléga nőjéhez.
- Hol van Feri?
- Ma kiköltözött. – jött a felelet. 
Katában egy világ dőlt össze... „Mi lesz ezután? Hol keresse?”
Nehezen telt az éjszaka. A reggeli portás jött meg elsőnek. Tőle tudta meg, Feri albérletbe ment. Senki nem értette miért. Nem magyarázkodott, de nem is kérdezték. Megszokták, hogy ő más. 
Kata elkérte a címet és egyenesen oda ment. Az ajtó előtt kicsit megtorpant.
„Mit fog gondolni?”
Nem érdekelte. Becsengetett…
Jó sokára nyílt az ajtó... Feri a tolószékben kisírt szemmel ült.
Kata hozzá lépett, fejét az ölébe húzva mondta.
- Szeretlek! Ezt soha ne tedd meg többé.