Kisokosa Józsika meg a hálátlan ördög..

Hol volt, hol nem, volt élte egyszer egy legényke. Kisokosa Józsikának hívták. Az iskolában még viccelődtek is vele, hogy, hová menjünk, KISOKOS KÁM igyon bin gyom, de amikor kijárta az iskolát, már nem mertek vele incselkedni, mert erős legény lett belőle, tiszteletet és parancsoló módon viselkedet.
Ment egyszer ez a Józsika, kukoricát kapálni. Egyszer csak nyögéseket hallót. Fülelt, fülelt hegyezni kezdte, honnan jöhet ez a hang. Na azért ez kiderült az út menti kútból. Belenézett Józsika a kútba, visszanézett rá valaki vagy valami. Először kecskének vélte, de a szarvak láttán, kereset egy jó erős ágat, és kihúzta, látta, hogy egy behemót nagy ördög, kétszer akkora, mint ő maga. Hát erre kérdezte magától, hogy és miként került ez a kútba.
Erre elmondta az ördög nem is tagadva, ő a pokolba akart vinni valakit, de az a pokolravaló, amikor ő lehajolt, hogy vizet merítsen a kút mélyből, belelökte őt a kútba Most aztán helyette viszi majd Józsikát abba a tüzes pokol világba.
Hát ez hálátlanság nem esett jól Józsikának, habár, gondolta magába, igaz, ami igaz, nehéz hálát várni egy ördögtől. No de azért mégis. Sok, ami sok. Eszébe jutott egy közmondás, ami így szolt, Többet ésszel, mint erővel. Így szólította meg az ördögöt.
Én mondom neked dicsérem azt a feneketlenül fenenagy eszedet, úgyis szerettem volna már látni azt a nagy Pokol országot. Ám miért cipelnél a hátadon, mint a többi ördög teszi ezt. Gyere velem komám. Otthon van egy talicskám, abba beleülsz, és én tollak, úrként utazhatsz, csak az utat kell mutatnod, hogy merre.
Ez igen meg tetszett az ördögnek, hogy dicsérik az eszét, még jobban, hogy nem neki kell cipelnie Józsikát, hanem az tolja majd őt talicskán. Lám milyen finom, és udvarias ember is van itt a Földön, mint Józsika. Ilyennel még nem találkozott eddigi ördögi életében…
Józsika leültette az ördögöt a konyhában, elébe tett egy nagy üveg körtepálinkát és azt mondta neki igyon addig, amíg ő előkészíteni a talicskát, te addig iszogass kedves komám, de nekem is hagyjál ebből a pokoltüzes italból.
Az ördög nem azért volt ördög, hogy meg ne igya a pálinkát az utolsó cseppig, de ezt Józsika előre sejtette. Félig teletöltötte a talicskát erős ragasztóval, utána ment csak vissza, az ördögért. Az már akkor pálinkásan pántlikázta az ördög urat, de az ördög úr sem maradt tétlen.
A talicskába csücsent hát az ördög, de hát már nem tudott felállni, egyrészt pálinkás állapotának, másrészt a ragasztó miatt, de ezt egyelőre nem bánta, sőt, helyeslően bólintgatott, amikor a legény tolni kezdte a talicskát.
Tolni tolta, de időnként meglökte azt ördögöstül, vagy is szabadjára engedte. Minden tüskebokroknál. A tüskebokrokat, úgy látszik, nem nagyon kedvelték az ördögök, mert igen szurkálták, karistolták, karmolászták. Igaz, az ördög is ezt tette a sündisznósan disznó bokrokkal, de az ördög bőre sokkal, de sokkal jobban bánta ezt a dolgot.
Betolta Józsika az ördöggel telt talicskát Kiskorcsmáros városkába, ott is az éppen tengersok néppel nyüzsgő vásárba. Aztán meg jól kieresztette a hangját. És ekképpen elkezdet kiabálni.
Ördögöt vegyenek. Ö-ö-rdögö-öt vegye- e-nek.
Jöttek ám a népek, bámultak, ámultak, hüledeztek, ijedeztek. Nézegették körbe, körbe, ki olyan bolond, hogy ördögöt vegyen. Mindenki örül, ha az ördög békén hagyja őt.
Nem mindenki gondolkozott viszont úgy, ahogyan majdnem mindenkinek kellet. A közeli vár ura, Mohóhasnagy báró fejébe szöget ütött a pillanat, hogy ördögvásárlási lehetőség van. No, ha neki igazi ördögszolgája lehetne, azt vitethetne el vele a pokolba, akit csak akarna. Ez volna ám a pokolian hatalmas hatalom. Övé lehetne a fél ország, meg az alma… Alkudozni kezdett a legénykével, Józsikával,, meg is állapodtak kétszáz aranytallérban,Józsika átvette a pénzt és a báró fülébe súgta.
Ne felejtse el, Báró Uram, keményen kell bánni ezzel a szarvas fickóval. Ellentmondást nem tűrő hangon parancsoljon neki ezt is meg azt is, ha pedig lustálkodik, nevezze tyúkagyú ostobának. Az használ neki. Kicsit amúgy beleragadt a talicskába, az úrnak adom hát a talicskát, ráadásként.
A báró haza vitte az őrdőgőt és odakötötte a lovához, a ló nagyot rántott a sátánfián és az máris különválasztódott az egykerekűtől. A báró rögtön ráparancsolt az ördögre, ellenlábasát nem tűrő hangon. Mindenlébenkanál grófot vigye a pokolba, de tüstént.
Ezen parancsszó óta senki sem látta sem az ördögöt, sem a bárót, azaz a szakácsnő még vetett rájuk egy néhány pillantást a várkonyha ablakából és később mesélgette, hogy a báró az ördögön lovagolt, de az ördög ugyancsak önfejű ló lehetett, mert nem arra vitte lovasát amerre ő igazán akart.
Tekintettel arra, hogy a báró álnok, kegyetlen, gőgös és durva gazemberféle állót, a sors furcsa fintoraként pokolba viteléért ugyancsak sokan tartoztak hálával a hálátlan ördögnek. Vagy inkább a legénynek, Kisokosa Józsikának.